Vizi sportok

Íme a női pólóválogatott Eb-kerete

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 13 fős keretét a január 10-én kezdődő belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra.

 

“Nagyszerűen dolgoztak a lányok, egy-két helyen nüánszok döntöttek arról, kik kerülnek a csapatba” – idézte a szakvezetőt a szövetség honlapja. “A remekül sikerült kínai edzőtábor adta meg ennek a döntésnek a legfőbb hátterét, persze az azóta megtartott edzéseken látottak is számítottak.”
Bíró Attila kifejtette, leginkább kapusposzton vacillált sokat, hiszen mind a három keretben lévő játékosa meggyőző teljesítményt nyújtott – közülük végül Bolonyai Flóra maradt ki.
Az Eb-győztes kvótát szerez a riói olimpiára. A női pótselejtezőt – ahonnan további négy csapat juthat ki az ötkarikás játékokra – márciusban Hollandiában rendezik meg. Annak a tornának a sorsolását január 23-án, Belgrádban az Eb alatt tartják meg, Európából öt nemzet szerepelhet a goudai rendezvényen.
A magyar válogatott Eb-kerete:
 
Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Csabai Dóra, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Tóth Ildikó (mind UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Illés Anna, Takács Orsolya (mind BVSC), Bujka Barbara (Szentes), Czigány Dóra (Eger)
A magyar női válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzései: 
Január 10., 15.15: Hollandia-Magyarország
Január 12., 15.15: Görögország-Magyarország
Január 14., 12.30: Magyarország-Törökország
Január 16., 11.00: Portugália-Magyarország
Január 18., 15.15: Magyarország-Oroszország
A torna csoportjai:
A csoport: Hollandia, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Görögország, Portugália, Törökország
B csoport: Spanyolország, Szerbia, Olaszország, Németország, Franciaország, Horvátország
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Népszerü cikkek

To Top