Kosárlabda

Negyedszer is kikapott a Szolnok az Európa Kupában

A Szolnoki Olaj kikapott a Besiktas vendégeként a kosárlabda férfi Európa Kupa negyedik fordulójában, így továbbra is nyeretlen.

E csoport, 4. forduló:
Besiktas (török)-Szolnoki Olaj 76-67 (22-15, 26-24, 15-11, 13-17)
A magyar csapat legjobb dobói: Natjazsko 14, Vojvoda 14, Milosevic 11
A 2015/16-os Európa Kupa-idényt három vereséggel kezdő Szolnok nehéz mérkőzés elé nézett, mivel a Besiktas 2/1-gyel állt. A Tisza-partiakat motiválhatta, hogy tavaly szintén egy csoportban szerepeltek a törökökkel, és akkor meglepetésre egypontos győzelmet arattak Isztambulban. Ugyancsak emlékezetes csatát vívott a két gárda az azóta megszűnt Eurochallenge Kupa 2012-es debreceni négyes döntőjében, akkor a – végső győzelmet is megszerző – Besiktas bizonyult jobbnak. A csapat irányítását Dragan Aleksictől két hete a korábbi sikerkovács Pór Péter vette át, mint ahogy a törökök is edzőváltáson estek át a közelmúltban.
Az isztambuli alakulat már az első negyedben jelentős előnyre tett szert, a Szolnoknak esélye sem volt rá, hogy megszorongassa riválisát. A magyar csapat legeredményesebb játékosai az egyaránt 14 pontos Kiril Natjazsko és Vojvoda Dávid voltak. A Szolnok jövő szerdán az orosz Szaratovot fogadja.
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Népszerü cikkek

To Top