Futball

Száz éve született futballunk egyik extraklasszisa

zsengeller(1)

Száz éve született Zsengellér Gyula, minden idők egyik legkiválóbb magyar csatára, világbajnoki ezüstérmes.

Zsengellér Gyula (1915. december 27.–1999. március 29.) ötször lett magyar gólkirály, nála csak Szusza Ferenc lőtt több gólt újpesti mezben. A magyarországi pályafutása során az Ábel becenévre hallgató belsőcsatár 1930-ig szülővárosa, Cegléd csapatában, a Vasutasban játszott, majd a Salgótarjáni BTC (1930–1936) csapatát erősítette. Huszonegy évesen, már főiskolai világbajnokként került Újpestre, kisebb vihart kavarva. A lila-fehérek ugyanis nem várták meg, ameddig kiszemeltjük a magyar olimpiai csapattal részt vesz a berlini játékokon, gyorsan profivá szerződtették. Zsengellér a külföldre távozásáig, 1947-ig az Újpest FC, illetve az UTE játékosa volt, négyszeres bajnok, KK-győztes lett. 302 bajnoki mérkőzésen 368 gólt szerzett. A lila-fehérekhez szerződése után 1946-ig mindössze egyetlen teljes idénye akadt, amelyben ne szerzett volna legalább 25 bajnoki gólt, akkor is akadt „mentsége”, 1939. október 29-én eltörte a lábát Kassán, s csak közel fél év után, 1940 áprilisában tért vissza.

1947-ben ő volt az utolsó magyar labdarúgó, akinek a szövetség engedélyt adott a külföldi szerződésre. „Giulio” Zsengellér három évet Olaszországban játszott (AS Roma 1947–1949, Anconitana 1949–1950), majd egyéves edzői munka után több magyar társával Kolumbiába szerződött, s a Deportivo Samarios Santa Martában zárta le rendkívül eredményes karrierjét. Három országban 394 élvonalbeli mérkőzésen 416 gólt lőtt. A magyar válogatottban 1936 és 1947 között 39 mérkőzésen 32 gólt szerzett. Az ezüstéremmel és a góllövőlistán kiharcolt második hellyel zárt 1938-as világbajnokság után – Lázár Gyula, Sárosi György dr. és Bíró Sándor társaságában – meghívást kapott az Európa-válogatottba. Itthon csak ő kapott kiutazási engedélyt, így egyedül képviselte a magyarokat Anglia legjobbjai ellen.



Visszavonulása után Görögországban, Olaszországban és Cipruson dolgozott edzőként. 1999 márciusában Cipruson hunyt el, hamvait a család 2013 novemberében hazahozatta, végső nyughelye szülővárosa, Cegléd lett.

In memoriam Zsengellér – kisfilm:

Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

To Top